Címkék

, , , , , , , ,

2014. március 7-én A Cirkuszhercegnő került a Budapesti Operettszínház repertoárjára, sztárszereposztásban, Verebes István rendezésében.

A Kálmán-életmű kiemelkedő darabja A Cirkuszhercegnő, melyben a kilátástalan szerelemből fakadó feszültségek az átlagosnál is jobban izgalomban tartják a főhősöket. Korszerű történet és magával ragadó muzsika – ez jellemzi a művet az Operettszínház direktora, Kerényi Miklós Gábor szerint. Aki ezúttal Verebes Istvánt bízta meg az átdolgozással és a rendezéssel.

“A feladat nem volt egyszerű, hiszen egy meglévő, hagyományos zenei konstrukcióba bele kellett szerkesztenem egy másik történetet. Sokat gondolkodtam azon, hogyan valósíthatnám ezt meg úgy, hogy az operett szerkezetének és világának hagyományait megőrizzem. Én magam ugyanis nem szeretem azokat az előadásokat, ahol a közönség nem azt a darabot kapja, aminek a címe a színlapon szerepel” – árulta el Verebes István, aki fél éven át dolgozott a Kálmán-operett átiratán. “Be kell vallanom, a premier előtti napokban jutottam el arra a szintre, hogy megnyugodtam: azt láttam a színpadon, amit megálmodtam” – mondta Verebes István, hozzátéve, hogy egy rendező számára a legszebb dolog, amikor azt látja, amit elképzelt.

A kettős szereposztásban a címszerepet Fischl Mónika és Bordás Barbara alakítja, a rejtélyes Mister X álarcát Homonnay Zsolt és Vadász Zsolt ölti magára, a táncos-komikus-szubrett párost Szabó Dávid és Szendy Szilvi, valamint Peller Károly és Kékkovács Mara játssza. Sergius Wladimirként vendégként Stohl András és Mészáros Árpád Zsolt látható. A III. felvonásban Lehoczky Zsuzsa, valamint Felföldi Anikó és partnerük, Faragó András aratja le a tapsokat. Az előadás további szereplői között van Dézsy Szabó Gábor, Jantyik Csaba, Melis Gábor, Balogh Bodor Attila, Marik Péter, Arányi Adrienn és Magasházy István.

 

forrás: Budapesti Operettszínház
http://www.operett.hu

 

Bővebb információ az előadásról: link

 

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép